Híres sztárok rajongoi oldala

Most nem gyakran frissitem az oldalamot, de azért igyekszem nagyon nehéz az iskola mellett mikor majdnem este jovok haza!

                                 Avril  Lavigne

 

avril_lavigne_1.jpg

 

Avril Ramona Lavigne (Belleville, Ontario, Kanada, 1984. szeptember 27.) Juno Award díjas és Grammy-jelölt kanadai pop/rock énekes és dalszerző.

Kezdetben gördeszkás megjelenéséről volt ismert, de 2005-ben stílust váltott, sokkal nőiesebb lett, viszont még sokszor nevezik „rockcsirkének”. „Nem vagyok punk” – állítja Avril. Az első két albuma, a Let Go (2002) és az Under My Skin (2004) számos országban a toplistán szerepelt. A harmadik albuma a The Best Damn Thing (2007) 2007. április 17-én jelent meg.

Bár vezetékneve francia eredetű, nevét rendszerint angolosan ejtik ki. A „la vigne” franciául azt jelenti, hogy a szőlő vagy a szőlőtőke. Keresztneve, Avril, április-t jelent franciául.

Avril Lavigne szerepelt a Maxim magazinban és 2006-ban bekerült a Canadian Business Magazine rangsorába, ahol hetedik helyezést ért el. Több, mint 26 millió albumot adott el világszerte.

 

avril2.jpg

 

Karrier előtti évek [szerkesztés]

Avril Ramona Lavigne a kanadai Belleville-ben született francia apától (John) és egy francia-ontariói anyától (Judy). Mindkét szülő katolikus, gyermeküket is római katolikusként nevelték. Avril zenei tehetségét kétéves korában fedezték fel, amikor – anyja elmondása alapján – Avril nélküle kezdett el énekelni a templomban. Sokan - tévesen - a Belleville melletti Napanee-t jelölik meg szülővárosának, mert ott nőtt fel, miután öt éves korában oda költöztek.

1998-ban Lavigne megnyert egy versenyt, ahol a szintén kanadai Shania Twain-nel énekelt az első nagy koncertturnéján. Twain mellett lépett fel az ottawai koncerten, amely az első lépcsőfok volt zenei karrierjében.

Cliff Fabri, Avril első szakmai menedzsere fedezte fel őt, miközben country-zenét énekelt a Chapters könyvkereskedésben Ontarióban. A Lennox Community Theatre egyik előadása alatt Avril feltűnt az egyik helyi énekesnek, Steve Medd-nek, aki felkérte őt, hogy énekeljen az egyik számában, a Touch The Sky-ban, amely az 1999-es Quinte Spirit című albumán szerepel. Avril szintén énekelt a Temple Of Life és a Two Rivers című számokban a következő My Window To You című 2000-es albumán.

16 éves korában Ken Krongard leszerződtette, aki meghívta Antonio „L.A” Reid-et, hogy meghallgassa az éneklését a New York City stúdióban, majd befejezte a munkálatokat az első albumán. Avril rendkívül közel áll a húgához, Michelle Lavigne-hoz és az idősebb fiútestvéréhez, Matthew Lavigne-hoz. Michelle két évvel fiatalabb Avrilnél, míg Matthew három évvel idősebb nála.

Zenei karrier [szerkesztés]

Let Go (2001-2003) [szerkesztés]

A Let Go című album 2002. június 4-én jelent meg az Egyesült Államokban, ahol második helyezést ért el, míg Ausztráliában, Kanadában és az Egyesült Királyságban első helyezett lett a ranglistán. Ezzel Avril lett az első fiatal női szólista, aki az Egyesült Királyságban első helyezést ért el az albumával.

A megjelenés után egy hónappal, a Let Go album multi-platina lemezzé vált augusztus végére és háromszoros platinalemez lett két héttel később. 2002 vége előtt, hat hónappal a megjelenése után négyszeres platinalemez lett. Világszerte összesen 13 197 000 példányban adták el. Az év legnagyobb példányszámban elkelt női albuma lett 2002-ben.

Négy szám vált híressé az albumról. A Complicated első helyezést ért el Ausztráliában és második helyezést az Egyesült Államokban. Avril rekordot ért el a Complicated című számával, a Contemporary Hit Radio listáján 11 hétig szerepelt első helyen, melyet eddig Natalie Imbruglia uralt Torn című számával szintén 11 hétig. Az Sk8er Boi bekerült az első 10-be az Egyesült Államokban és Ausztráliában. Az I'm With You szintén az első 10-ben végzett az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban. A Losing Grip Tajvanon került be az első 10-be és Chilében az első 20-ba.
avril4.jpg
Avrilt a legjobb új előadó névvel illették 2002-ben az MTV Video Music Awards-on és négy Juno Awards díjat nyert 2003-ban a hat jelölésből. A World Music Award-on a legtöbb lemezt eladó kanadai énekes díját kapta és nyolc Grammy-díjra jelölték az év legjobb dalára és a legjobb előadói díjra.

Under My Skin (2004-2005) [szerkesztés]

Avril Lavigne második albuma az Under My Skin 2004. május 25-én jelent meg az Egyesült Államokban. Első helyezést ért el az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, Németországban, Japánban, Ausztráliában, Kanadában, Mexikóban, Argentínában, Spanyolországban, Írországban, Thaiföldön, Dél-Koreában és Hongkongban. Az Egyesült Államokban 380 000 példányt adtak el az első héten. Az albumon lévő legtöbb számot a kanadai énekes-dalszövegíróval, Chantal Kreviazukkal írta, bár néhány számot közösen írt Ben Moodyval, Butch Walkerrel és Evan Taubenfelddel.

A vezető dal, Don't Tell Me Argentínában és Mexikóban első helyezett lett a ranglistán, bekerült az első ötbe az Egyesült Királyságban és Kanadában, az első tízbe Ausztráliában és Brazíliában. A My Happy Ending című szám bekerült az első tízbe az Egyesült Királyságban, de a harmadik száma, a Nobody's Home nem került be az első negyvenbe. A negyedik szám az albumról, a He Wasn't 23. helyezést ért el az Egyesült Királyságban és 24.-et Ausztráliában. A Fall To Pieces mint kislemez csak az USA-ban jelent meg. Avril Lavigne két díjat nyert a World Music Awards-on 2004-ben, a világ legjobb pop/rock énekese és a világon legtöbb lemezt eladott kanadai énekes kategóriában. Öt jelölést kapott a Juno Award díjra 2005-ben, amelyből hármat nyert meg, a közönségdíjat, az év előadója és az év pop albuma kategória díját. Lavigne a Breakaway című számot Matthew Gerarddal közösen írta és Kelly Clarksonnal együtt vették fel a The Princess Diaries 2: Royal Engagement filmzenéjeként. A Breakaway később megjelent Kelly második, Breakaway albumán mint első szám, és videoklip is készült belőle.

Lavigne 21 várost érintő lemezturnéba kezdett az Egyesült Államokban és Kanadában, amely 2004. március 4-én kezdődött a Minnesota állambeli Minneapolis-ban. Az összes fellépésen élőben adott elő számokat az új albumáról, melyet gitárosa, Evan Taubenfeld kísért. A koncert helyszínét a városokban csak a fellépés előtt 48 órával jelentették be. A turné nagyon népszerű volt és sikeres volt az album bemutatása. A turné anyaga válogatásban megjelent Avril Live Acoustic EP Single című albumán.

The Best Damn Thing (2007) [szerkesztés]

Avril harmadik albumát, a The Best Damn Thing-et Dr. Luke (Kelly Clarkson, Pink, Lady Sovereign és Daughtry), a férje, Deryck Whibley (Sum 41), Rob Cavallo (Green Day, Goo Goo Dolls, My Chemical Romance, Jewel), Butch Walker és Avril készítette. Travis Barker (Box Car Racer, blink-182, +44) is dobol Avril új albumán. Avril azt mondja, hogy az új albuma romantikus dalokat fog tartalmazni és hogy élvezte a dalszerzést Butch Walkerrel.

A Girlfriend című szám hét egyéb nyelven is elérhető, az egyetlen különbség az angol változattól az, hogy a kórust lefordították spanyolra, portugálra, mandarinra, japánra, olaszra, németre és franciára. A Girlfriend után is több száma sikeres lett. A When You're Gone hetekig volt a Viva Chart Show top10 számai között ám az első helyet nem sikerült elérnie. A legújabb száma a Hot azonban két hétig is az élen állt és még mostanában is szerepel a Top40 között. 2007-ben a Word Music Awardson, Németországban elnyerte a legjobb előadónak járó díjat, a Girlfriendet pedig a legjobb slágerének nyílvánították.A The Best Damn Thing c.albumról a 4.klip a lemez címadó dala (vagyis a Legnyavalyásabb dolog)lett,ebben a számban különben a Blink 182ből jól ismert dobos Travis Barker dobol.
avril_5.jpg
A Best Damn turné keretében Avril Magyarországon is fellépett, 2008. július 7-én, 20 órakor a Petőfi Csarnokban, azonban az esőzés miatt csak 7 számot adott elő. A turné hivatalos setlistje 20 számot ír elő, most pedíg csak 7 ment le élőben, és egy bejátszás a kivetítőn a "Bad Reputation".

Filmes karrier [szerkesztés]

Avril szerepel az Over the Hedge című filmben, mint Heather hangja. Szintén szerepel Richard Gere filmjében, a The Flock-ban és a Fast Food Nationben. Avril írt egy dalt Dr. Lukekal az Eragon filmzenéjébe, melynek címe Keep Holding On – a harmadik albuma, a The Best Damn Thing tartalmazza ezt a számot.

Stílus [szerkesztés]
 
Avril Lavigne a 2005. június 9-i genfi koncerten

2003-ig Avril mindenhova egy táskával utazott, melyben közel 30 nyakkendő volt. Közülük néhányat ő vásárolt, a többit pedig az apjától kapta és volt köztük olyan is, amelyet a rajongói küldtek neki. Avril 2003-ban abbahagyta a nyakkendők viselését és stílust váltott, amely jobban illik az új albumához.

Sokan vitatkoztak Avril zenei stílusának besorolásában. A legtöbben pop vagy alternatív pop-rock kategóriába sorolták, de voltak akik a stílusát punknak vélték. A keveredés oka az, hogy a karrierje kezdetén punk stílussal tűnt fel. Avril több helyen is kijelentette: „Nem vagyok punk.” Azt mondta 2005 áprilisában a Vainquer Magazine-nak, hogy ő a zenéjét pop-rock stílusúnak véli.

Avril 2006 szeptemberében beszélt az új stílusáról egy interjú során. Kifejtette, hogy középiskolában szinte mindig a fiúkkal lógott, a bandájában csak fiúk voltak, de az idők során egyre nőiesebb lett.

2008 -ban piacra dobta a saját divatmárkáját az Abbey Dawnt. A kollekciót Avril gyerekkori becenevéről nevezték el. A márka fő motívumai a halálfejek, a csillagok, és a szívecskék. A ruhákat csak amerikából lehet rendelni egy internetes áruházból, de két hónapig volt egy márkabolt Japánban is. Lehet kapni Abbey Dawn nadrágokat, pólókat, pizsamákat, pulóvereket és még bakancsokat is.

Magánélete [szerkesztés]

Avril Lavigne majdnem vegetáriánus. Egy interjú során azt mondta, hogy ugyan nem részesíti előnyben a húsevést, de azt nem állítja, hogy vegetáriánus.

Tizenévesként sokat volt a La Pizzeria étteremben, Napanee-ben. Az olívabogyós pizza a kedvence, habár nem eszik belőle sokat, mert nem tesz jót a hangjának. Miután Avril híres lett, az étterem Avril után nevezte el a pizzát, és az étterem falán ott egy vendégkönyv a rajongói számára, melyet Avril megnéz, amikor meglátogatja a családját és a barátait a szülővárosában.

Avrilnek van egy csillag tetoválása a bal csuklója belsején, amely az első albumán is megtalálható. 2004 végén egy kis, rózsaszínű szív-alakú tetoválást készíttetett a jobb csuklójára, benne egy 'D' betűvel, amely nagy valószínűséggel a férjét, Deryck Whibley-t jelképezi. Testét díszíti még egy piros és egy kék kis csillag a jobb karján, és a jobb lapockáján, bal vádliján is ugyanilyen kis csillag található. 2007-ben a csípőjére varratott egy kicsivel nagyobb csillag körvonalat.

Avrilnek viszonya volt egy régebbi gitárosával, Jesse Colburn-nel, de a híresztelések ellenére, nem volt kapcsolata egy szintén régebbi gitárosával, Evan Taubenfelddel. A 2004-es J-14 magazinban arról beszélt, hogy először 14 éves korában csókolózott.

2004 februárjában randevúzni kezdett egy kanadai énekessel, Deryck Whibley-vel, a Sum 41 vezető gitárosával. 2005. június 27-én Avril Lavigne és Deryck Whibley eljegyezte egymást, majd Velencébe utaztak. A pár katolikus szertartáson házasodott össze, 2006. július 15-én, egy kaliforniai magánbirtokon. Avril Vera Wang ruhát viselt és az apja kísérte. Deryck Whibley egy Hugo Boss öltönyt viselt, és négyen kísérték: Steve Jocz, Cone McCaslin, Matthew Lavigne és Robb Dipple. Avril húga, Michelle Lavigne az egyik koszorúslány volt. Körülbelül 110 vendég vett részt a szertartáson.

A zenekar [szerkesztés]

Jelenlegi tagok [szerkesztés]
Al Berry – basszusgitár, háttérének (2007-től)
Rodney Howard – dob, ütőhangszerek (2007-től)
Stephen Anthony Ferlazzo Jr. – billentyűs hangszerek (2007-től)
Jim McGorman – gitár (2007-től)
Devin Bronson – főgitáros, háttérének (2004-től)

Régi tagok [szerkesztés]
Mark Spicoluk – basszusgitár, háttérének (2002. április – 2002. szeptember)
Jesse Colburn – gitár (2002 – 2003. október)
Evan Taubenfeld – főgitáros, háttérének (2002 – 2004. július)
Craig Wood – gitár, háttérének (2003 – 2007. január)
Matt Brann – dob, ütőhangszerek (2002 – 2007. február)
Charlie Moniz – basszusgitár (2002 – 2007. február)

Diszkográfia [szerkesztés]
 Bővebben: Avril Lavigne-diszkográfia
Let Go
Under My Skin
The Best Damn Thing

Filmográfia [szerkesztés]Év Film Szerep
2002 Sabrina, a tiniboszorkány Saját maga
2004 Going the Distance Saját maga
2006 Fast Food Nation Alice
2006 Túl a sövényen Heather
2007 A falka Beatrice Bell


Külső hivatkozások [szerkesztés]

A Wikimedia Commons tartalmaz Avril Lavigne témájú médiaállományokat.
Hivatalos oldal
MySpace
Avril Lavigne az Internet Movie Database oldalain
Avril Lavigne életrajz az Askmen.com-om
Avril Lavigne életrajz az MTV oldalán
Sweet-Avril Magyar rajongói honlap▲ becsuk
m • v • sz
Avril Lavigne

Albumok Let Go (2002) · Under My Skin (2004) · The Best Damn Thing (2007)

Kislemezek Complicated · Sk8er Boi · I'm with You · Losing Grip · Don't Tell Me · My Happy Ending · Nobody's Home · He Wasn't · Fall to Pieces · Keep Holding On · Girlfriend · When You're Gone · Hot · The Best Damn Thing
 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 10
Tegnapi: 27
Heti: 54
Havi: 403
Össz.: 283 068

Látogatottság növelés
Oldal: Avril Lavigne
Híres sztárok rajongoi oldala - © 2008 - 2024 - czetobianka.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »